Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Sőt. Mindent. Pontosabban semmit nem mond el „normálisan". Burkolt utalásokkal, példabeszédekkel, tanító történetekkel, szimbolikus látomásokkal, nyolcemeletes szójátékokkal kommunikál.
„PRAGMATICA SANCTIO
Merthogy ezek a bizonyos dolgok a Septuaginta szerint pragmata = tettek. A Vulgata viszont azt mondja: sermon, vagyis (leginkább) beszéd. A héber szöveg pedig azt, hogy mindkettő. Egyrészt szavak (tetszőleges, de értelmes egymásutánja), másrészt ügy, cselekedet, és ilyen értelemben dolog is. Az írás széttéphető, a kőtábla összetörhető, de az elhangzott szó nem szívható vissza többé. Hiszen az már tett.
DIA GNOSZTIKA
Átvizsgálás. Keresztül-kasul (meg)ismerés. Tudomány. Egy elmélet mindaddig érvényben marad, amíg meg nem dől - ez a tudományos gondolkodás lényege. Ami viszont attól lesz »rendszeres«, hogy látja az összefüggéseket. Ezért minden megismerés legfőbb ellensége - a kategorizálás (nem mellesleg az újtestamentumi görögben a vádaskodás egyik szava). Ami fel van címkézve, az meg van értve. Aki mindent ért, meghalt. Az élő pedig addig él, amíg kérdez.”